Hirdetés

Visszatért az ikonikus Motorola Razr

Az okostelefonok piacán az elmúlt évek egyik legizgalmasabb témája egyértelműen a képernyők mérete, formája és az őket körülvevő forma. A gyártók igyekeztek minél vékonyabb kávát helyezni a képernyők széleire, amely sok érdekes megoldást hozott magával, manapság pedig már a hajlítható kijelzők foglalkoztatják a piacot.

A Samsung és a Huawei mellett több kisebb gyártó is bemutatta már saját elsőgenerációs megoldását, melyek inkább csak koncepciós telefonnak tekinthetőek. Eddig az irány meglehetősen egyszerű volt, az okostelefon méretből indultak meg a táblagépes méretek felé a gyártók, a Motorola azonban más irányból közelített. Egy ideje már pletykálták, hogy az új technológiáknak köszönhetően visszahoznák az ikonikus Razr modellt, mely az egyik legismertebb és legnépszerűbb mobil volt a saját korában.

A pletykák pedig igaznak bizonyultak, hiszen nemrég New York-ban egy hivatalos sajtóeseményen mutatkozott be az új Motorola Razr, mely az eredeti formavilágot szinte egy az egyben átvette, belül azonban nem egy billentyűzet/kijelző párost találunk, hanem egy 6,2 hüvelykes OLED panelt. Az első videók és képek alapján meglehetősen jól sikerült az újdonság, mely egyébként középkategóriás hardverrel és korlátozott szolgáltatói eléréssel érkezik 2020 elején. Később pedig más országokban is debütálhat és az sem zárható ki, hogy rövid időn belül érkezik a még ütősebb folytatás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like